A tikári feladatokat ez év elejétől dr. Bodor Mihály látja el, mert egyik alapítónk, Czirók Dénes ez év elejétől kivált az MBSZ-ből. Három új jelentkezővel a Szakcsoport taglétszáma azonban idén ennek ellenére is várhatóan tovább emelkedik majd. Az új jelöltekről szeptemberben tárgyalunk. Közeledünk a 10 fős létszámhoz, amellyel szándékunk szerint függtelen Egyesületté alakulhatunk.
A tagjaink által alkalmazott szakértői díjakra német mintát követő ajánlást dolgoztunk ki, és egyúttal letölthetővé tettük egy bélyegek hátoldalán általánosan alkalmazható jelrendszert is. Utóbbit – szintén német mintára – Derecskei Attila tagtársunk dolgozta ki és egy továbbfejlesztett új megbízási lappal együtt februári megbeszélésünkön hagytunk jóvá.